My little world - 2. fejezet

2. Furcsaságok
A másnap reggelem nagyon jól telt. Először éreztem úgy, hogy érdemes felkelnem valamiért. A reggelt a fürdőszobában indítottam a szokásos cselekvésekkel. A reggelim is a megszokott volt. Még mindig finom.

Fél 8 körül besétáltam a suliba. Hátulról valaki rám ugrott, halálra rémültem majd beleüvöltöttek a fülembe:
- Jó reggelt, Luna! Gyönyörű reggelünk van.
- Szia Jake. Igen, attól eltekintve, hogy lóg az eső lába és most süketültem meg a bal fülemre. - gúnyosan rávigyorogtam.
Egész nap csacsogott és bemutatott az osztálynak. Ebédnél már szinte az egész osztály velünk ült és mindenen nevetgéltünk. Kellemes volt, ám a figyelem középpontjában lenni nem éppen. Jacob erre rá is érzett:
- Minden rendben? - kérdezte mikor újra kettesben maradtunk.
- Persze, hát hogyne. - hárítottam és minden erőmet összegyűjtve rámosolyogtam.
Nem hitt nekem, de annyiban hagyta.
Haza is együtt mentünk és ismét vigyorogva értem be a házba. Ismét megígérte, hogy este felhív. Anyu és a hozzá hamar csatlakozott apu fürkésző tekintetével találtam szemben magam.
- Mi a baj?
- Semmi, semmi - hárítottak mind a ketten.

Szobámba menet még mindig követett pillantásuk.
- Felmehetek vagy szeretnétek kérdezni valamit?
- Menj csak, kicsim nincsen semmi. - rám mosolyogtak.
- Oooooookéééé...

Ledobtam magam az ágyamra és azon nyomban megcsörrent a mobilom. A kijelzőn Dan, a volt barátom neve szerepelt.
- Hellóó...
- Szia Luna, Dan vagyok.
- Tudom.
- Az jó.
- Mit akarsz?
- Semmi különöset, csak beszélgetni... esetleg találkozni.
- Dan, nem tűnt fel, hogy elköltöztem?
- Ahogyan én is.
- Mégis hova?
Reménykedtem, hogy a világ másik felére. Ahogyan bánt velem AZUTÁN, már nem volt kedvem sem társalogni még hogy találkozni! Jó vicc.
Elmondott mindennek. Tényleg mindennek. Minden héten másnak hívott és máshogy próbált keresztbe tenni nekem. Ezen persze mindenki röhögött így én voltam a suli bohóca. Nagyon sokszor a képükbe vágtam volna, hogy miért is vagyok ilyen.
- Forksba.
Káromkodtam egy óriásit. Nem is tudtam, hogy ilyet is tudok.
- Mi a baj Luna?
- Semmi, csak bevertem a lábam... - nem hiszem, hogy elhitte. - Egyáltalán minek akarsz találkozni egy - idézem - elmezavarodott torzszülöttel?
- Hát ez az egyik ok.
- Mi? Az, hogy flúgos vagyok? Ezt is te mondtad...
- Hát, hogy bocsánatot kérjek.
- Nincs szükségem rá.
- Jaj Luna ne csináld már. Csak találkozzunk. Kérlek.
- Oké, rendben. Hol és mikor?
- 20 perc múlva First Beach?
- Hahaaa minimum 1 órát kérek.
- Jól van akkor 1 óra múlva a First Beachen.
- Rendben szia.
Meg sem vártam, hogy köszönjön. Nagyon haragudtam rá. Pont azon a napon jöttünk össze, amikor megtámadtak. Még a kórházba sem jött be. Biztos rontotta volna a hírnevét ha bejön hozzám. Mindig is furcsán viselkedett mikor együtt voltunk a haverjai előtt, de anya szerint ez minden fiúnál így van. Engem egy kicsit zavart, de beletörődtem. Aztán azután már ő sem érdekelt. Sem senki. Nem bírtam elviselni már azt sem, hogy hozzám szólnak, nem hogy hozzám érjenek. Elzárkóztam teljesen. Hívtak a barátaim, de 1-2 hónapon belül meguntak és megutáltak. Elkezdtek mocskolódni, piszkálni és persze röhögni rajtam. Dan volt az élen közöttük. Sohasem hittem volna, hogy ilyenre képes pont velem... Aztán az utálat szinte mindenkivel kölcsönös lett. Nem tudták mi történt velem, mert anyut arra kértem, hogy azt mondja, hogy autó baleset, mert nem voltam kíváncsi a szánakozó szem párokra, sem a sajnálatra. De egykét ilyen "blöff" után szívesen elmondtam volna nekik mi is történt.


Túl hamar kész lettem ezért elindultam a partra. Februárhoz képest meleg volt, még a nap is sütött. Kihasználtam és napoztam egy kicsit. Léptek zaját hallottam majd egy erőteljes férfi hang szólt a hátam mögül:
- Szia hercegnőm! - azelőtt így hívtuk egymást, ő volt a herceg én a hercegnő.
- Már rég nem vagyok a hercegnőd, Dan. Állj le.
- Jól van na, ne haragudj. Tényleg ne. Bocsánatot szeretnék kérni mindenért amit tettem. Minden szóért amivel megbántottalak. Mindenért - ó -káromkodtam - bevetette a kiskutya szemeket.
- Dan, érts meg. Ezt én így sitty-sutty nem tudom elfelejteni. Nem tudom elmondani sem.
- De mégis miért?
- Mert bonyolult, és rossz visszaemlékezni. -Na jó, elmondom. Nem autóbaleset történt akkor. Más, teljesen más.
- Mégis mi?
- Dan... engem... megerőszakoltak. - könnybe lábadt a szemem. - Szörnyű volt. Azért nem mondtam el, mert nem akartam látni a szánakozást a szemetekben, nem akartam érezni a sajnálatotokat. - zokogni kezdtem - Ezért mondtam azt, hogy autó baleset. Miután ez történt én már nem voltam képes elviselni az embereket. Egy szavukat, érintésüket sem. Még téged sem. Pedig hidd el, nagyon szerettelek. Az amiket a fejemhez vágtál szörnyen fájtak.
- De... én azt hittem, hogy csak át akartál verni. Hogy mit tudom én valami fogadást kötöttél valakivel, hogy akkor is összejössz velem. Ha ezt tudom kiállok melletted és nem ócsárollak. Miért nem mondtad el?
- Azért, mert nem tudtam. Képtelen voltam beszélni is róla. Borzalmas időszakot éltem át. Én el akartam mondani, de egyszerűen nem volt rá elég erőm. Féltem, hogy undorodsz majd tőlem. Így a "könnyebb" utat választottam. Én zárkóztam el mindenkitől. - újra kitört belőlem a zokogás és Dan átölelt.
- Kérlek Luna, ne haragudj. Jaj Istenem... Borzalmasan érzem magam. Sajnálom. Bocsánat. Kérlek, bocsáss meg!
- Megbocsátok. És Te se haragudj.
- Hát persze, hogy nem. - és csak ölelt, ölelt és ölelt.

Ezután beszélt arról a kát évről amiből kimaradtam. 3 barátnője volt és bevallása szerint mindegyikkel engem akart elfelejteni, de sosem sikerült neki. Szörnyen érezte magát, ahogy én is. Nekem fel sem tűnt, hogy ő is szenved. Liz, a volt legjobb barátnőm hamar feltalálta magát. Könnyű volt, hiszen gyönyörű és kedves lány volt. Irigyeltem is érte. A világ legjobb barátnői voltunk, aztán ez is megszakadt. Dan szerint ő is szenvedett de ő hamarabb túl lépett rajta. Összeszorult a szívem ha csak rá gondoltam.

Te jó Isten, mennyi embert hagytam cserben. Mennyi embernek okoztam fájdalmat. Ők csak visszaadták, így már nincs annyi okom haragudni rájuk.

Hamar besötétedett, pedig jól éreztem magam. A derekamnál fogva átölelt és így mentünk egészen a kocsijáig. Hazavitt.
- Köszönöm, Dan. Jólesett végre valaki "kívülállónak" is elmondani.
- Nincs mit. Köszönöm, hogy elmondtad. Majd találkozzunk még.
- Oké, majd hívlak.

Besétáltam a házba. Gyorsan megvacsoráztam, megírtam a leckém és elmentem fürdeni. Jólesett áztatni magam, így hajat is mostam, hogy tovább tartson. Fogmosás után zenét hallgattam.
Jake nem hívott. Vajon miért? Sajnos mire ez eszembe jutott már későre járt így nem akartam zavarni. Hamar álomba merültem, de nem jó álomba, Rémálom volt. Az a nap mikor megtámadtak. Izzadságban úszva ébredtem. Azt hiszem lezuhanyzom suli előtt.
Kint zuhogott és ezt olyan jelnek éreztem. Ez a nap nem lesz túl jó. És nem is tévedtem sokat...