3. Gondok és megoldásaik
Másnap reggel szörnyű fejfájással ébredtem fel. Nem sokat aludtam az éjjel, végig Jake-en járt az eszem.
- Mit ronthattam el? - futott át az agyamon a kérdés. - Semmi olyat nem tettem, nem mondtam neki amivel ezt kiérdemelném.
Lementem reggelizni, de még az étvágyam is elment az idegességtől. Gyorsan bepakoltam a cuccaimat, elraktam a mobilom, és úgy döntöttem, mivel nincs kivel suliba mennem, zenét fogok hallgatni odafelé. Bekapcsoltam, de kiderült, hogy le van merülve. Óóó, de jó. Jól kezdődik a nap.
Túl hamar beértem a suliba, még negyed 8 sem volt. Leültem egy padra és elővettem a matekkönyvet, hátha azzal el tudom kergetni a rossz gondolatokat. Nem sikerült. Igaz, olvastam, de a gondolataim akkor is Jacob körül jártak. Nemsokára meg is jelent, de egy pillantást sem vetett rám. Utánamentem, szólongattam, de semmi. Egészen a teremig követtem, ahol leült a helyére.
- Innen nem menekülsz! - suttogtam magamban.- Szia Jake!
- Szia.
Húú, köszönt. Haladás.
- Mi a baj mostanában? - kérdeztem, de nem válaszolt. - Hahó! Föld hívja Jake-et! - meglengettem a kezem a szemei előtt.
- Hallottalak az előbb is. Nincs kedvem veled beszélgetni.
- Hogy mi van? Nincs kedved? És ezt mégis mi a halállal érdemeltem ki?
- Arra magadtól is rájöhetnél, hercegnőm - nyomta meg az utolsó szót.
- Most mégis hirtelen mi a bajod? 2-3 héttel ezelőtt még semmi bajod nem... - Majd rádöbbentem az utolsó szót, hogy is értette. Dan. Dan miatt ilyen. Honnan tud róla? - Honnan tudsz róla? - mondtam ki hangosan is a kérdést.
- Nem biztos, hogy a rezervátum partján kéne enyelegnetek - szemrehányó pillantást vetett rám.
- És mégis mikor... hol... és hogyan? Egyáltalán mit csináltunk?- Nem emlékszem semmire ami ennyire nyomós indok legyen arra, hogy megutáljon. Dan megölelt, ennyi történt összesen.
- Nem csináltunk semmit, Jake... - nem hagyta, hogy befejezzem.
- Ó, persze, nem csináltatok semmit. Csak ölelkeztetek a többire pedig már nem voltam kíváncsi! - kikerekedett szemem láttán folytatta - Igen, Luna, vagy inkább hercegnőm, láttalak téged vele. Nem tudom, hogy hívják. Engem ne próbálj meg átverni.
- De Jake... - nem folytattam, mert felhívta a figyelmemet arra, hogy már nem csak mi tartózkodunk a teremben. - Még nem zártuk le.
Angolon írtam neki egy levelet:
Jake, nem csináltunk semmit. Higgy nekem! Dan csak egy barát, már nem jelent semmit!Kérlek, Jake! Higgy nekem! - odacsúsztattam elé.
Elolvasta majd összetépte. Reménytelen. Pedig olyan boldogok voltunk együtt...
- Suli után várlak a hátsó udvaron - súgta oda nekem, és kacsintott egyet. Boldogság öntötte el a szívemet.
Iskola végéig nem szólt hozzám, de inkább annyiban hagytam. Nem akartam, hogy esetleg lemondja a délutánt.
- Szia Luna! - köszönt mikor odaértem.
- Szia Jake. Na mesélj.
- Luna... sajnálom. Sajnálom, hogy olyan bunkó voltam veled, sajnálom, hogy annyi szenvedést okoztam neked. Ne haragudj, de az amit láttam a tengerparton nagyon felkavart. Most nézz a szemembe és esküdj meg, hogy nem történt semmi több egy egyszerű ölelésnél, ott lenn a parton.
- Jake, esküszöm, hogy nem történt semmi több, ott lenn a parton.
- Biztos?
- Biztos! Hát persze! Így görbüljek meg, ha hazudnék! - majd annyira behajlítottam az ujjam amennyire csak tudtam.
- Csak ennyire volt szükségem - úgy megszorított, hogy levegőt sem kaptam. A bőre szörnyen forró volt.
- Jake, nem vagy lázas? - szorítottam a kezem a homlokára. Egy pár pillanatig habozott, hogy mit mondjon.
- Neeem, csak tőled hevültem fel egy kicsit - rám mosolygott, mit ne mondjak elég szexin. Úristen, ezt tényleg én "mondtam"?
- Ez már nem csak egyszerű felhevülés. Jake, haza kell menned, szörnyen forró vagy.
- De csak ha velem maradsz - kérlelt.
- Na, még mit nem! Hogy én is elkapjam, mi? Soha! Bocs, de ekkora áldozatot nem vállalok érted!
- Naaaa! - kérlelt tovább és bevetette gyönyörű szemeit.
- Jake, ez nem ér! Nem, nem és nem!
- Kérlek Luna! És ha belehalok? Vagy ha még egy vírus megtámad és holnap iskolába sem fogok tudni jönni? Légyszííí!
- Na jó! De ha beteg leszek, neked annyi!
- Király! - vigyorgott, és legszívesebben behúztam volna neki.
Hazakísértem, gyorsan bedobtam a házba a táskámat, és átfutottam hozzá. Billy nem volt otthon, aminek örültem is, nem akartam, hogy félreértse a helyzetet. Bár, végül is félreértheti, engem nem zavar. Elmosolyodtam magamban, mire Jake is elmosolyodott.
- Mit vigyorogsz? Tudtommal halálos beteg vagy!
- Azt hitted, mi? Átvertelek!
- Jake, te szemét! Hogy tehettél ilyet?
- Nyugi már! Csak vicc volt az egész!
- Nem vicces! - De a vigyorgása láttán én is elkezdtem nevetni. - Szemét vagy! Nem szeretlek!
- Én annál inkább! - ölelt meg.
Én elkezdtem püfölni a - hú, de izmos! - mellkasát, de mintha meg sem érezte volna. Ez inkább már nekem fájt, ezért abbahagytam. Visszaöleltem.
- Na jó, szeretlek!
- Na csak azért! - lehajolt és egy puszit nyomott a homlokomra.
A szokásos ölelés-időnél tovább csinálta, ezért el akartam húzódni de nem engedett.
- Elengednél?
- Ne is álmodj róla!
- Engedj el!
- Nem-nem!
- Jake! Ne akard, hogy megüsselek!
- Haha, te engem? Vicces vagy!
- Igenis nagyot ütök, jó?
- Hát persze!
- Engedj el, hazamegyek.
- Te aztán nem! - azzal felkapott, ledobott a kanapéra, és alám csúszott. A szorításából nem engedett.
- Mégis mit csinálsz? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Mit gondolsz? Kényelembe helyezkedem.
- És ez nem megy nélkülem?
- Veled jobb!
- Engedj el! - felültem az ölében, már amennyire tudtam. Éreztem, hogy kínos területeket érintünk a másik kínos területével... Újra lehúzott és a szemembe nézett.
- Neked nem kényelmes?
Elállt a lélegzetem.Egy szót sem voltam képes kinyögni. Mintha... megbűvölt volna, vagy nem is tudom...
- De, kényelmes. - válaszoltam elhaló hangon. Pedig nem is ezt akartam válaszolni! Teljesen elveszítettem az eszemet.
- Nem, egyáltalán nem az!
- Ó, igazán? - újra ÚGY nézett. - Ezen könnyen segíthetünk. - azzal megcsókolt.
Milyen puha ajkai voltak, uram atyám! Finom, puhák és melegek. Önkéntelenül is visszacsókoltam. Eszméletlen volt. Ahogy az ajkunk összeért úgy éreztem a mennyországban járok. Gyönyörű, finom ajkak. Beleharapott az alsó ajkamba, én pedig felnyögtem. Na álljunk csak meg! Mit csinálok? Ezek szerint a szám is megállt, mert Jake furcsán nézett rám.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Veled mi a baj? Nem volt jó?
- De nagyon is, de az Isten szerelmére! Mit csinálunk?
- Őőő, azt hiszem a saját szerelmünket alakítjuk. Talán... nem szeretnéd?
- Nem, nem szeretném. Vagy igen... Nem tudom, Jake!
- Mit éreztél csók közben?
- Boldogságot, szeretetet... Nem tudom!
- Akkor te is szeretnéd! - mosolygott rám kedvesen. - De ha szeretnéd bebizonyítom - és ajkai újra az enyémeken mozogtak.
Még jobb volt, mint az első. Sőt. Felülmúlhatatlan. Még puhábban érintették az enyémeket, végül más is összetalálkozott... Gyönyörű volt. Felém gördült, és a keze is lejjebb csúszott, ami már annyira nem tetszett, de hagytam neki. Mikor már nem kaptam levegőt elengedett. Ő is zihált.
- Na, jó volt?
- Nagyon. Azt hiszem én is szeretném "alakítani a szerelmünket". - Rámosolyogtam, erre ő újra nekem esett.
Most egy kicsit vadabban, de valamilyen okból kifolyólag - amit én sem tudtam - egyáltalán nem zavart. Sőt, nagyon is tetszett. A bőröm felhevült egyre jobban akartam őt, de egy kis hang a fejemben megállított. Erre én még nem vagyok kész. ADDIG ne menjünk el, de ami most megy még oké.
Nagyon sokáig csókolóztunk, egy-két kisebb levegő-hiány miatti megszakítással. Ajtónyílást hallottam, oldalra is fordultam de Jake és a szája fordult velem. Billy az. Te jó isten! Mi lesz ha így lát meg minket? Felültem, de Jake furcsán nézett rám.
- Most mi van?
- Nézz a konyha felé! - suttogtam.
- Úristen, ez Billy! - gyorsan leugrott rólam, és a matekról kezdett hablatyolni.
- Szóval a-szor ma/2= b-szer mb/2?
- Igen, Jake. Ügyes vagy - Mint az óvodában... - Azt hiszem mára végeztünk. Majd holnap folytatjuk - rákacsintottam. Vette az adást és elindult velem kifelé.
- Szia Apa!
- Jó estét!
- Szia, fiam. Ó, szia Luna. Hogy s mint? - meghökkentem, hogy emlékszik a nevemre.
- Köszönöm, megvagyok. Mennem kéne, elnézést. Viszlát, szia Jake! - óvatosan az ajtó felé böktem.
- Jó éjt! - köszönt el Billy.
Jake kijött velem, egészen az ajtóig kísért. Aznap utoljára a szemembe nézett és hosszan megcsókolt.
- Jó éjt, Luna!
- Jó éjt, Jake!
