:)

Ez egy blogger díj. A szabályok a következőek:1. Ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2. A logót kirakom a blogomba.
3. A szabályzatot kirakom a blogomba.
4. Megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5. Kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6. Megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7. Betartom a szabályokat

Akiknek adom:
Brigi:
http://www.amina-wolfram.blogspot.com/
Niki:
http://www.baratsagbolszerelem.blogspot.com/
Spirit Bliss:
http://www.twilightfic.blogspot.com/
Enigma/Kriszti:
http://www.enigmahmc.blogspot.com/
Truska:
http://www.truska.twilightfanfiction.blogspot.com/
Szoffy:
http://www.lonelyfriendship.blogspot.com/

Teszt:

Név: Nyilas Lili Anna
Becenév: Lili
Lakhely: Magyarország/Pest megye/Budapest
Születési hely: Budapest
Magasság: 175 cm
Névnap: július 11.
Foglalkozás: Diák
Testvérek: 1 bátyám van
Anyanyelv: Magyar
Beszélt nyelvek: Magyar, Angol
Gyűjtemény: Könyvek :)
Cipőméret: 41
Iskola: K.T.Á.I.
Osztály: 8. osztály
Kedvencek: Twilight Saga, Shiver, stb
Zsebpénz: nem publikus
Kívánság: Fejlődni
Álom: Az, hogy egyszer legyen egy saját kávézóm.
Szerencseszám: 3, 12
Szeretnék találkozni: Vele. :)

Nagyon szépen köszönöm NIKINEK :)
2010. március 22.

3. Gondok és megoldásaik
Másnap reggel szörnyű fejfájással ébredtem fel. Nem sokat aludtam az éjjel, végig Jake-en járt az eszem.
- Mit ronthattam el? - futott át az agyamon a kérdés. - Semmi olyat nem tettem, nem mondtam neki amivel ezt kiérdemelném.
Lementem reggelizni, de még az étvágyam is elment az idegességtől. Gyorsan bepakoltam a cuccaimat, elraktam a mobilom, és úgy döntöttem, mivel nincs kivel suliba mennem, zenét fogok hallgatni odafelé. Bekapcsoltam, de kiderült, hogy le van merülve. Óóó, de jó. Jól kezdődik a nap.


Túl hamar beértem a suliba, még negyed 8 sem volt. Leültem egy padra és elővettem a matekkönyvet, hátha azzal el tudom kergetni a rossz gondolatokat. Nem sikerült. Igaz, olvastam, de a gondolataim akkor is Jacob körül jártak. Nemsokára meg is jelent, de egy pillantást sem vetett rám. Utánamentem, szólongattam, de semmi. Egészen a teremig követtem, ahol leült a helyére.
- Innen nem menekülsz! - suttogtam magamban.- Szia Jake!
- Szia.
Húú, köszönt. Haladás.
- Mi a baj mostanában? - kérdeztem, de nem válaszolt. - Hahó! Föld hívja Jake-et! - meglengettem a kezem a szemei előtt.
- Hallottalak az előbb is. Nincs kedvem veled beszélgetni.
- Hogy mi van? Nincs kedved? És ezt mégis mi a halállal érdemeltem ki?
- Arra magadtól is rájöhetnél, hercegnőm - nyomta meg az utolsó szót.
- Most mégis hirtelen mi a bajod? 2-3 héttel ezelőtt még semmi bajod nem... - Majd rádöbbentem az utolsó szót, hogy is értette. Dan. Dan miatt ilyen. Honnan tud róla? - Honnan tudsz róla? - mondtam ki hangosan is a kérdést.
- Nem biztos, hogy a rezervátum partján kéne enyelegnetek - szemrehányó pillantást vetett rám.
- És mégis mikor... hol... és hogyan? Egyáltalán mit csináltunk?- Nem emlékszem semmire ami ennyire nyomós indok legyen arra, hogy megutáljon. Dan megölelt, ennyi történt összesen.
- Nem csináltunk semmit, Jake... - nem hagyta, hogy befejezzem.
- Ó, persze, nem csináltatok semmit. Csak ölelkeztetek a többire pedig már nem voltam kíváncsi! - kikerekedett szemem láttán folytatta - Igen, Luna, vagy inkább hercegnőm, láttalak téged vele. Nem tudom, hogy hívják. Engem ne próbálj meg átverni.
- De Jake... - nem folytattam, mert felhívta a figyelmemet arra, hogy már nem csak mi tartózkodunk a teremben. - Még nem zártuk le.

Angolon írtam neki egy levelet:

Jake, nem csináltunk semmit. Higgy nekem! Dan csak egy barát, már nem jelent semmit!
Kérlek, Jake! Higgy nekem! - odacsúsztattam elé.
Elolvasta majd összetépte. Reménytelen. Pedig olyan boldogok voltunk együtt...

- Suli után várlak a hátsó udvaron - súgta oda nekem, és kacsintott egyet. Boldogság öntötte el a szívemet.

Iskola végéig nem szólt hozzám, de inkább annyiban hagytam. Nem akartam, hogy esetleg lemondja a délutánt.
- Szia Luna! - köszönt mikor odaértem.
- Szia Jake. Na mesélj.
- Luna... sajnálom. Sajnálom, hogy olyan bunkó voltam veled, sajnálom, hogy annyi szenvedést okoztam neked. Ne haragudj, de az amit láttam a tengerparton nagyon felkavart. Most nézz a szemembe és esküdj meg, hogy nem történt semmi több egy egyszerű ölelésnél, ott lenn a parton.
- Jake, esküszöm, hogy nem történt semmi több, ott lenn a parton.
- Biztos?
- Biztos! Hát persze! Így görbüljek meg, ha hazudnék! - majd annyira behajlítottam az ujjam amennyire csak tudtam.
- Csak ennyire volt szükségem - úgy megszorított, hogy levegőt sem kaptam. A bőre szörnyen forró volt.
- Jake, nem vagy lázas? - szorítottam a kezem a homlokára. Egy pár pillanatig habozott, hogy mit mondjon.
- Neeem, csak tőled hevültem fel egy kicsit - rám mosolygott, mit ne mondjak elég szexin. Úristen, ezt tényleg én "mondtam"?
- Ez már nem csak egyszerű felhevülés. Jake, haza kell menned, szörnyen forró vagy.
- De csak ha velem maradsz - kérlelt.
- Na, még mit nem! Hogy én is elkapjam, mi? Soha! Bocs, de ekkora áldozatot nem vállalok érted!
- Naaaa! - kérlelt tovább és bevetette gyönyörű szemeit.
- Jake, ez nem ér! Nem, nem és nem!
- Kérlek Luna! És ha belehalok? Vagy ha még egy vírus megtámad és holnap iskolába sem fogok tudni jönni? Légyszííí!
- Na jó! De ha beteg leszek, neked annyi!
- Király! - vigyorgott, és legszívesebben behúztam volna neki.


Hazakísértem, gyorsan bedobtam a házba a táskámat, és átfutottam hozzá. Billy nem volt otthon, aminek örültem is, nem akartam, hogy félreértse a helyzetet. Bár, végül is félreértheti, engem nem zavar. Elmosolyodtam magamban, mire Jake is elmosolyodott.
- Mit vigyorogsz? Tudtommal halálos beteg vagy!
- Azt hitted, mi? Átvertelek!
- Jake, te szemét! Hogy tehettél ilyet?
- Nyugi már! Csak vicc volt az egész!
- Nem vicces! - De a vigyorgása láttán én is elkezdtem nevetni. - Szemét vagy! Nem szeretlek!
- Én annál inkább! - ölelt meg.
Én elkezdtem püfölni a - hú, de izmos! - mellkasát, de mintha meg sem érezte volna. Ez inkább már nekem fájt, ezért abbahagytam. Visszaöleltem.
- Na jó, szeretlek!
- Na csak azért! - lehajolt és egy puszit nyomott a homlokomra.
A szokásos ölelés-időnél tovább csinálta, ezért el akartam húzódni de nem engedett.

- Elengednél?
- Ne is álmodj róla!
- Engedj el!
- Nem-nem!
- Jake! Ne akard, hogy megüsselek!
- Haha, te engem? Vicces vagy!
- Igenis nagyot ütök, jó?
- Hát persze!
- Engedj el, hazamegyek.
- Te aztán nem! - azzal felkapott, ledobott a kanapéra, és alám csúszott. A szorításából nem engedett.
- Mégis mit csinálsz? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Mit gondolsz? Kényelembe helyezkedem.
- És ez nem megy nélkülem?
- Veled jobb!
- Engedj el! - felültem az ölében, már amennyire tudtam. Éreztem, hogy kínos területeket érintünk a másik kínos területével... Újra lehúzott és a szemembe nézett.
- Neked nem kényelmes?
Elállt a lélegzetem.Egy szót sem voltam képes kinyögni. Mintha... megbűvölt volna, vagy nem is tudom...
- De, kényelmes. - válaszoltam elhaló hangon. Pedig nem is ezt akartam válaszolni! Teljesen elveszítettem az eszemet.
- Nem, egyáltalán nem az!
- Ó, igazán? - újra ÚGY nézett. - Ezen könnyen segíthetünk. - azzal megcsókolt.

Milyen puha ajkai voltak, uram atyám! Finom, puhák és melegek. Önkéntelenül is visszacsókoltam. Eszméletlen volt. Ahogy az ajkunk összeért úgy éreztem a mennyországban járok. Gyönyörű, finom ajkak. Beleharapott az alsó ajkamba, én pedig felnyögtem. Na álljunk csak meg! Mit csinálok? Ezek szerint a szám is megállt, mert Jake furcsán nézett rám.

- Mi a baj? - kérdeztem.
- Veled mi a baj? Nem volt jó?
- De nagyon is, de az Isten szerelmére! Mit csinálunk?
- Őőő, azt hiszem a saját szerelmünket alakítjuk. Talán... nem szeretnéd?
- Nem, nem szeretném. Vagy igen... Nem tudom, Jake!
- Mit éreztél csók közben?
- Boldogságot, szeretetet... Nem tudom!
- Akkor te is szeretnéd! - mosolygott rám kedvesen. - De ha szeretnéd bebizonyítom - és ajkai újra az enyémeken mozogtak.

Még jobb volt, mint az első. Sőt. Felülmúlhatatlan. Még puhábban érintették az enyémeket, végül más is összetalálkozott... Gyönyörű volt. Felém gördült, és a keze is lejjebb csúszott, ami már annyira nem tetszett, de hagytam neki. Mikor már nem kaptam levegőt elengedett. Ő is zihált.

- Na, jó volt?
- Nagyon. Azt hiszem én is szeretném "alakítani a szerelmünket". - Rámosolyogtam, erre ő újra nekem esett.

Most egy kicsit vadabban, de valamilyen okból kifolyólag - amit én sem tudtam - egyáltalán nem zavart. Sőt, nagyon is tetszett. A bőröm felhevült egyre jobban akartam őt, de egy kis hang a fejemben megállított. Erre én még nem vagyok kész. ADDIG ne menjünk el, de ami most megy még oké.


Nagyon sokáig csókolóztunk, egy-két kisebb levegő-hiány miatti megszakítással. Ajtónyílást hallottam, oldalra is fordultam de Jake és a szája fordult velem. Billy az. Te jó isten! Mi lesz ha így lát meg minket? Felültem, de Jake furcsán nézett rám.

- Most mi van?
- Nézz a konyha felé! - suttogtam.
- Úristen, ez Billy! - gyorsan leugrott rólam, és a matekról kezdett hablatyolni.
- Szóval a-szor ma/2= b-szer mb/2?
- Igen, Jake. Ügyes vagy - Mint az óvodában... - Azt hiszem mára végeztünk. Majd holnap folytatjuk - rákacsintottam. Vette az adást és elindult velem kifelé.
- Szia Apa!
- Jó estét!
- Szia, fiam. Ó, szia Luna. Hogy s mint? - meghökkentem, hogy emlékszik a nevemre.
- Köszönöm, megvagyok. Mennem kéne, elnézést. Viszlát, szia Jake! - óvatosan az ajtó felé böktem.
- Jó éjt! - köszönt el Billy.


Jake kijött velem, egészen az ajtóig kísért. Aznap utoljára a szemembe nézett és hosszan megcsókolt.
- Jó éjt, Luna!
- Jó éjt, Jake!

My little world - 3. fejezet

Odakint esett az eső, és fújt a szél. Ebből a napból semmi jó nem fog kisülni. Lementem a földszintre, miután elkészültem. Kerestem a zabpelyhet, de nem találtam. Anyu által írt cetlit viszont igen.

"A Cheerios elfogyott, van helyette zabkorpa. Esetleg ha suli után el tudnál menni a boltba, nagyon megköszönném. Ja, és tízóraihoz elfogyott a margarin, a pénz ennivalóra az asztalon. Puszi, Anya."

Utáltam boltba menni. Azt sem tudtam, La Pushban merre van bolt. Na mindegy, majd csak találok egyet, vagy megkérdezem Jake-et. Jake-re emlékezve mosolyra szaladt a szám. Alig vártam már, hogy beérjek és találkozzak vele. Mivel utáltam a zabkorpát, elindultam a suliba egy müzliszelettel.
Nagyon hamar beértem, kb. 5 perc alatt. Leültem a padra, és csak vártam és vártam Jacobot, de nem érkezett meg. 2 perccel becsöngetés előtt becaplattam a terembe. Nagyon szomorú lettem, hiszen így egész nap egyedül kell ülnöm. Reménykedtem, hogy csak elaludt, de 2 tanítási óra után minden reményem szertefoszlott. Alig vártam, hogy hazamehessek... illetve a boltba. Egy kedves lány velem volt egész nap, de ciki volt, mert még a nevére sem emlékeztem. Mintha csak olvasott volna a gondolataimból, így szólt:
- A nevem Lily, ha esetleg nem emlékeznél - halványan elmosolyodott.
- Őszintén szólva tényleg nem emlékeztem, ne haragudj, és köszönöm - visszamosolyogtam.
Sajnos ő pont a másik irányba lakott, így egyedül mentem haza. Miután hazaértem ledobtam a táskám, felvettem a válltáskám, és elindultam a boltba. A listát otthon hagytam, így saját kútfőből kellett kitalálnom mi is kell. Cheeriosért mentem legelőször, természetesen. Pár cuccot még összeszedtem, és hazamentem. Hazaúton Dan felhívott.
- Szia, Dan. Mizus?
- Szia, Luna, semmi. Nézz csak hátra.
Úgy tettem és ott állt közvetlen mögöttem.
- Sziaaaaaaa - vigyorogtam, mint akivel valami nem stimmel.
- Szia, Luna. Segítsek vinni a cuccot?
- Nem kell köszönöm. Hogy kerülsz amúgy ide?
- El akartam menni hozzád, de még a házatokig sem kellett elmennem, hogy lássalak - átölelt.
- Időt is spóroltál.
Lassan mentünk, hogy tovább tartson az idő.
- Bejössz? - kérdeztem a ház előtt.
- Ha nem gond.
- Hát persze, hogy nem. Kérsz valamit inni, enni?
- Ha te is eszel, kérek.
- Sütök pizzát, az jó lesz?
- Hogyne. Segíthetek?
- Ha szeretnél nyugodtan. Addig is együtt leszünk.
Direkt nem vettem elő a pizzalapot, hogy gyúrhassak, és többet legyen itt. Kedveltem őt nagyon, de még mindig csak barátként. Lehet, hogy ő másként érzett, de erre inkább nem gondoltam. Még nem álltam készen arra, hogy újrakezdjük.

Mielőtt járni kezdtünk volna legjobb barátok voltunk. Mindent megbeszéltünk, mindig együtt voltunk. Liz is velünk volt. Sokszor nézték ezért Dant melegnek, de néha szereztünk neki egy csajt, és mindenki csak irigykedett ránk, hogy ilyen jó pasi velünk lóg. Élveztük ezt a helyzetet Lizzel nagyon is, és csak később döbbentünk rá Dannel, hogy ez egy ideje több, mint barátság. Liz nem bánta, ugyanis neki maradt más fiú. Dannel még a döbbenet után is vártunk pár hónapot, mire elkezdtünk járni.

Jólesett vele beszélgetni, mert mindig egy kis humort vitt a mondandójába így a végén be sem tudta fejezni a nevetéstől. Nagyon finom lett a pizza, még anyuéknak sem maradt. 9 óra felé Dan így szólt:
- Nagyon finom volt a pizza, és jó volt a délután. Sajnálom de mennem kell.
- Ó, de kár. Majd holnap felhívlak, jó?
- Rendben. Szia Luna!
- Szia Dan!
Elmosogattam, és megírtam a leckémet. Felhívtam Jake-et, de nem vette fel. Aggódtam, bár lehet, hogy már aludt. Reménykedtem, hogy holnap már jön suliba. Mire mindennel kész lettem már 10 óra volt. Hoppá. Egy gyors zuhany, és már ágyban is voltam.

Másnap megcsináltam a reggeli dolgokat, és elindultam a suliba. Jake ismét nem jött suliba, ezért Lily társaságát élveztem egész nap. Visszahúzódó lánynak tűnt, de mint kiderült, ha elég közel kerülsz hozzá meglátod milyen őrült és jófej csaj. Végigröhögtük a napot, de Jake-et nem tudtam kiverni a fejemből. Amint hazaértem, felhívtam. Ismét nem vette fel. Felvettem a cipőm, és átmentem az utca túloldalra, és becsöngettem. Egy kerekesszékes idősebb ember nyitott ajtót.
- Jó napot! Én Luna vagyok, Jake-et keresem. Itthon van?
- Jó napot! Én Billy Black vagyok, Jake apja. Éppen alszik, mert beteg. Átadjak neki valami üzenetet?
- Igen, köszönöm. Azt üzenem, hogy jobbulást és, hogy hívjon fel ha felébredt.
- Rendben, átadom.
- Köszönöm. Viszlát!
- Viszlát!
Elindultam haza, hátranéztem, és megláttam Jake-et. Pislogtam párat, hogy meggyőződjek tényleg ő az-e. Ő volt. Mindössze egy rövidnadrág volt rajta. Még cipő sem. Ahhoz képest, hogy február van elég jól nyomja. Odakiáltottam, és rohantam hozzá.
- Hé, Jake! Hát te? Az édesapád azt mondta, alszol.
- Hátrafordult, nem szólt semmit, és ment tovább.
- Jake, hahó! - lengettem meg a kezemet a szemei előtt.
- Föld - perpillanat Luna - hívja Jake-et. Jake! - azzal elkezdett rohanni. - Hé, Jake! Mi bajod van?
De ő csak rohant egészen az erdőig. Hát ez furcsa. Kíváncsian vártam a holnapot.


Reggel rohantam suliba, ugyanis elaludtam. Jake ismét nem jött suliba. Ez nagyon, nagyon furcsa. Lilyt kérdeztem, tud-e valamit Jake-ről.
- Hé, Lily. Nem tudod mi van Jake-kel?
- Jake, az ki?
- Jake. Jacob Black. Az osztálytársunk.
- Ja, Jacob. Ezt mondjad - vigyorgott - Nem, nem tudom hol van. Pedig igazán érdekelne, nagyon édes fiú - pirult el.
- Szokott hiányozni?
- Nem, még sohasem hiányzott. De ha érdekel mi van vele, kérdezd meg a haverját Embryt vagy Quilt.
- Hát jó. Kösz az infót.
Így is tettem. Embry és Quil. Ajjaj. Nem tudom, melyikük kicsoda. Lily megmutatta őket. Mind a kettő aranyos fiú volt, de nem voltak egy társasgában, amit furcsálltam, hiszen Lily szerint barátok.
Nem érdekelt annyira, hogy tovább járassam rajta az agyam, így oda mentem Embryhez.
- Szia, Luna vagyok. Csak azt szeretném kérdezni, hogy nem tudod mi van Jake-kel?
Erre ő odébb ment. Utánamentem. De ő ismét elment. Deja vu. Pont, mint Jake.

Beleuntam, és megkerestem Quilt.
- Szia, Luna vagyok. Nem tudod véletlenül hol van Jake?
- Szia! Nem, de engem is érdekelne. Ha megtudsz valamit róla, kérlek szólj.
- Hmm, rendben. Köszi, szia!
Kezdett ez az egész egyre furcsábbá válni.
Amint hazaértem átugrottam Jacobékhoz, ismét becsöngettem. Billy nyitott ajtót és ezt mondta:
- Nem, Jake nincs itthon, sajnálom.


A következő két hét így telt. Dan - miután én szégyen szemre elfelejtettem - sokszor hívott és találkoztunk is párszor. Nagyon aggódtam Jake-ért, de nem tudtam mit tenni.
Hétfőn váratlan dolog történt. Jake iskolába jött.
- Szia Jake. Meggyógyultál?
Amikor rám nézett valami furcsát láttam a szemében, talán szeretetet. De hirtelen megváltozott a pillantása, sötét lett és egyáltalán nem árasztott szeretetet.
Morgott valamit, de nem értettem. Visszakérdeztem.
- Szerinted jöttem volna, ha még beteg vagyok? - ordított rám.
- Hé, hé én csak kérdeztem. Miért futottál el előlem 2 héttel ezelőtt?
- Ne érdekeljen.
Becsöngettek. Ezt még nem hagyom annyiban. Írtam neki egy levelet, de mikor odatoltam elé egyszerűen összegyűrte.
Remegett a keze, sőt az egész teste. Megérintettem, és szörnyen forró volt.
- Jake, nem vagy lázas? És miért remeg a kezed? - súgtam oda neki.
- Nem. Hagyj békén.
Hát jó. Lilyvel töltöttem a nap hátra lévő részét. Jake csak Embryvel lógott. Quil nagyon szomorúnak látszott. Odamentünk hozzá.
- Hé, Quil, mi újság?
- Semmi, Jacobék leráztak. Nem tudom mi van velük. Tudsz valamit?
- Nem, semmit. Nem szól hozzám. Ha mond bármit is, azt is dühösen mondja. Egyszerűen nem értem.
- Mint Embry egy hónapja. Mintha lenne... valamiféle titkuk. De ez így szörnyű.
- Tudom, de nem tehetünk semmit. Maradsz addig esetleg velünk ?
- Ha nem gond, maradnék.
Velünk maradt ,és ahogy láttam Lilyvel megtalálták a közös hangot, talán jobban is, mint mással... Ebből több is lehet, mint barátság.


Hazafelé sem jött velem Jake. Rosszul éreztem magam, és azon járt az agyam, mit tehettem, hogy így bánik velem. Belefájdult a fejem. Inkább megvárom mit hoz a holnap.

My little world - 2. fejezet

2. Furcsaságok
A másnap reggelem nagyon jól telt. Először éreztem úgy, hogy érdemes felkelnem valamiért. A reggelt a fürdőszobában indítottam a szokásos cselekvésekkel. A reggelim is a megszokott volt. Még mindig finom.

Fél 8 körül besétáltam a suliba. Hátulról valaki rám ugrott, halálra rémültem majd beleüvöltöttek a fülembe:
- Jó reggelt, Luna! Gyönyörű reggelünk van.
- Szia Jake. Igen, attól eltekintve, hogy lóg az eső lába és most süketültem meg a bal fülemre. - gúnyosan rávigyorogtam.
Egész nap csacsogott és bemutatott az osztálynak. Ebédnél már szinte az egész osztály velünk ült és mindenen nevetgéltünk. Kellemes volt, ám a figyelem középpontjában lenni nem éppen. Jacob erre rá is érzett:
- Minden rendben? - kérdezte mikor újra kettesben maradtunk.
- Persze, hát hogyne. - hárítottam és minden erőmet összegyűjtve rámosolyogtam.
Nem hitt nekem, de annyiban hagyta.
Haza is együtt mentünk és ismét vigyorogva értem be a házba. Ismét megígérte, hogy este felhív. Anyu és a hozzá hamar csatlakozott apu fürkésző tekintetével találtam szemben magam.
- Mi a baj?
- Semmi, semmi - hárítottak mind a ketten.

Szobámba menet még mindig követett pillantásuk.
- Felmehetek vagy szeretnétek kérdezni valamit?
- Menj csak, kicsim nincsen semmi. - rám mosolyogtak.
- Oooooookéééé...

Ledobtam magam az ágyamra és azon nyomban megcsörrent a mobilom. A kijelzőn Dan, a volt barátom neve szerepelt.
- Hellóó...
- Szia Luna, Dan vagyok.
- Tudom.
- Az jó.
- Mit akarsz?
- Semmi különöset, csak beszélgetni... esetleg találkozni.
- Dan, nem tűnt fel, hogy elköltöztem?
- Ahogyan én is.
- Mégis hova?
Reménykedtem, hogy a világ másik felére. Ahogyan bánt velem AZUTÁN, már nem volt kedvem sem társalogni még hogy találkozni! Jó vicc.
Elmondott mindennek. Tényleg mindennek. Minden héten másnak hívott és máshogy próbált keresztbe tenni nekem. Ezen persze mindenki röhögött így én voltam a suli bohóca. Nagyon sokszor a képükbe vágtam volna, hogy miért is vagyok ilyen.
- Forksba.
Káromkodtam egy óriásit. Nem is tudtam, hogy ilyet is tudok.
- Mi a baj Luna?
- Semmi, csak bevertem a lábam... - nem hiszem, hogy elhitte. - Egyáltalán minek akarsz találkozni egy - idézem - elmezavarodott torzszülöttel?
- Hát ez az egyik ok.
- Mi? Az, hogy flúgos vagyok? Ezt is te mondtad...
- Hát, hogy bocsánatot kérjek.
- Nincs szükségem rá.
- Jaj Luna ne csináld már. Csak találkozzunk. Kérlek.
- Oké, rendben. Hol és mikor?
- 20 perc múlva First Beach?
- Hahaaa minimum 1 órát kérek.
- Jól van akkor 1 óra múlva a First Beachen.
- Rendben szia.
Meg sem vártam, hogy köszönjön. Nagyon haragudtam rá. Pont azon a napon jöttünk össze, amikor megtámadtak. Még a kórházba sem jött be. Biztos rontotta volna a hírnevét ha bejön hozzám. Mindig is furcsán viselkedett mikor együtt voltunk a haverjai előtt, de anya szerint ez minden fiúnál így van. Engem egy kicsit zavart, de beletörődtem. Aztán azután már ő sem érdekelt. Sem senki. Nem bírtam elviselni már azt sem, hogy hozzám szólnak, nem hogy hozzám érjenek. Elzárkóztam teljesen. Hívtak a barátaim, de 1-2 hónapon belül meguntak és megutáltak. Elkezdtek mocskolódni, piszkálni és persze röhögni rajtam. Dan volt az élen közöttük. Sohasem hittem volna, hogy ilyenre képes pont velem... Aztán az utálat szinte mindenkivel kölcsönös lett. Nem tudták mi történt velem, mert anyut arra kértem, hogy azt mondja, hogy autó baleset, mert nem voltam kíváncsi a szánakozó szem párokra, sem a sajnálatra. De egykét ilyen "blöff" után szívesen elmondtam volna nekik mi is történt.


Túl hamar kész lettem ezért elindultam a partra. Februárhoz képest meleg volt, még a nap is sütött. Kihasználtam és napoztam egy kicsit. Léptek zaját hallottam majd egy erőteljes férfi hang szólt a hátam mögül:
- Szia hercegnőm! - azelőtt így hívtuk egymást, ő volt a herceg én a hercegnő.
- Már rég nem vagyok a hercegnőd, Dan. Állj le.
- Jól van na, ne haragudj. Tényleg ne. Bocsánatot szeretnék kérni mindenért amit tettem. Minden szóért amivel megbántottalak. Mindenért - ó -káromkodtam - bevetette a kiskutya szemeket.
- Dan, érts meg. Ezt én így sitty-sutty nem tudom elfelejteni. Nem tudom elmondani sem.
- De mégis miért?
- Mert bonyolult, és rossz visszaemlékezni. -Na jó, elmondom. Nem autóbaleset történt akkor. Más, teljesen más.
- Mégis mi?
- Dan... engem... megerőszakoltak. - könnybe lábadt a szemem. - Szörnyű volt. Azért nem mondtam el, mert nem akartam látni a szánakozást a szemetekben, nem akartam érezni a sajnálatotokat. - zokogni kezdtem - Ezért mondtam azt, hogy autó baleset. Miután ez történt én már nem voltam képes elviselni az embereket. Egy szavukat, érintésüket sem. Még téged sem. Pedig hidd el, nagyon szerettelek. Az amiket a fejemhez vágtál szörnyen fájtak.
- De... én azt hittem, hogy csak át akartál verni. Hogy mit tudom én valami fogadást kötöttél valakivel, hogy akkor is összejössz velem. Ha ezt tudom kiállok melletted és nem ócsárollak. Miért nem mondtad el?
- Azért, mert nem tudtam. Képtelen voltam beszélni is róla. Borzalmas időszakot éltem át. Én el akartam mondani, de egyszerűen nem volt rá elég erőm. Féltem, hogy undorodsz majd tőlem. Így a "könnyebb" utat választottam. Én zárkóztam el mindenkitől. - újra kitört belőlem a zokogás és Dan átölelt.
- Kérlek Luna, ne haragudj. Jaj Istenem... Borzalmasan érzem magam. Sajnálom. Bocsánat. Kérlek, bocsáss meg!
- Megbocsátok. És Te se haragudj.
- Hát persze, hogy nem. - és csak ölelt, ölelt és ölelt.

Ezután beszélt arról a kát évről amiből kimaradtam. 3 barátnője volt és bevallása szerint mindegyikkel engem akart elfelejteni, de sosem sikerült neki. Szörnyen érezte magát, ahogy én is. Nekem fel sem tűnt, hogy ő is szenved. Liz, a volt legjobb barátnőm hamar feltalálta magát. Könnyű volt, hiszen gyönyörű és kedves lány volt. Irigyeltem is érte. A világ legjobb barátnői voltunk, aztán ez is megszakadt. Dan szerint ő is szenvedett de ő hamarabb túl lépett rajta. Összeszorult a szívem ha csak rá gondoltam.

Te jó Isten, mennyi embert hagytam cserben. Mennyi embernek okoztam fájdalmat. Ők csak visszaadták, így már nincs annyi okom haragudni rájuk.

Hamar besötétedett, pedig jól éreztem magam. A derekamnál fogva átölelt és így mentünk egészen a kocsijáig. Hazavitt.
- Köszönöm, Dan. Jólesett végre valaki "kívülállónak" is elmondani.
- Nincs mit. Köszönöm, hogy elmondtad. Majd találkozzunk még.
- Oké, majd hívlak.

Besétáltam a házba. Gyorsan megvacsoráztam, megírtam a leckém és elmentem fürdeni. Jólesett áztatni magam, így hajat is mostam, hogy tovább tartson. Fogmosás után zenét hallgattam.
Jake nem hívott. Vajon miért? Sajnos mire ez eszembe jutott már későre járt így nem akartam zavarni. Hamar álomba merültem, de nem jó álomba, Rémálom volt. Az a nap mikor megtámadtak. Izzadságban úszva ébredtem. Azt hiszem lezuhanyzom suli előtt.
Kint zuhogott és ezt olyan jelnek éreztem. Ez a nap nem lesz túl jó. És nem is tévedtem sokat...

My little world. - 1. fejezet

1. Újrakezdés

Február 1. Hétfő.
Számomra a világ legszörnyűbb napja. Első nap az új suliban. Csodálatos. A legtöbb tinédzser ennek örülne hiszen új emberek, akár új élet... de én valamilyen okból kifolyólag nem lelkesedtem. Szerettem a régi életem, számomra csodálatos volt. Az tény, hogy egy barátom sem volt, sem fiúm, de én akkor is imádtam. Megvoltam én magamban is, nem igényeltem a társaságot. Sőt kifejezetten élveztem az egyedüllétet. Hogy miért volt ez? Mert szörnyűséges dolog történt velem 6 évvel ezelőtt. Éppen hazafelé tartottam az iskolából,puszedlit majszoltam, fényes nappal volt. Gyönyörű délután. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki követ. Elkezdtem gyorsabban és gyorsabban haladni. De ő elkapott. És nem puszedlit akart kérni, higgyétek el. Segítségért kiáltottam. De nem jött senki. Az ég világon senki nem volt abban az utcában. Sem egy bolt, sem egy autós. Semmi. Csak én és a támadóm. A sokk kábulatából arra eszméltem hogy csókolgat és próbál hozzáférni a nadrágomhoz. Sikítoztam, hiába, de mégis. A nadrágom lekerült. Következett a pólóm. Széttépte. Pontosan emlékszem az anyag hangjára amint elszakad. Végül minden lekerült. És megtette. Megtette azt, ami a legrosszabb rém álmaimban kísértett. Megerőszakolt. Pár perccel később egy autós hajtott be az utcába. Amekkora szerencsém volt, épp egy rendőr autó volt. Odaszáguldott hozzám, lerángatta rólam a szörnyeteget. A társa hívta a mentőket. Ennyire emlékszem. De ennyi is elég ahhoz, hogy undorodjak minden embertől - a családomat kivéve, persze - mindenkitől. Azelőtt sok barátom volt és a világ leghelyesebb pasijával pont azon a napon jöttem össze. De miután kikerültem a kórházból többet nem tudtam rájuk nézni, nem hogy hozzájuk érni. Így az egész iskola megutált. 1 év után anyu beleunt ebbe és azt mondta:
- Jól van kicsim, elköltözünk. Nem bírom ezt tovább nézni.
- Mit is? - kérdőn felhúztam a szemöldököm.
- A nemtörődömségedet. Azt, hogy nincsenek barátaid, nincsen fiúd, a legtöbb idődet csöndben töltöd olvasással. Csak akkor beszélsz ha kérdeznek, akkor is csak egy-kétszavas válaszaid vannak. Kérem vissza a régi lányom.
- És mégis hova akarsz költözni?
- Valami csendes helyre. Mondjuk mit szólnál ha valahova a tengerpartra költöznénk? Rákeresek az interneten.
- Csak tengerpartra nem. Valahova oda ahol kevés a napfény.
- Rendben. Akkor olyan tengerparti helyre ahol keveset süt a nap.


Így kerültünk La Pushba. Ez egy indián rezervátum az USA-ban. Anyáék teljesen beleszerettek. Engem annyira nem fogott meg.

Reggel hét óra. Kelnem kell. 8-kor iskola. Beleborzongtam ha csak rágondoltam. Kivánszorogtam a fürdőszobába. Még nagyon fáradt voltam. Alig aludtam valamit az éjjel. Mára elhatároztam, hogy nem leszek távolságtartó és egalább egy barátot megpróbálok szerezni. Fogat mostam, a hajamat a fejem búbján lófarokba fogtam. Kész is vagyok. Lementem reggelizni. Cheerios. Hmmm... megkordult a gyomrom. Kiöntöttem egy jó adagot, egy kevés tejet ráöntöttem, épp, hogy megpuhuljon. Annyira elhúztam amennyire csak lehetett. Fél 8-kor végeztem. Anyu már elment otthonról, apa meg főleg. Elsétáltam az rezervátumbeli iskolába. Túl korán beértem. Még húsz perc volt becsöngetésig. Bementem az osztály terembe. Hiba volt. Mindenki benn volt. Ahogy beléptem mindenki elhallgatott és rám bámult. A gyomrom a torkomba ugrott. Elvörösödtem és lesütött szemmel leültem az egyetlen üres helyre. Nagyon jó. Persze, hogy ez is egy fiú mellett volt. Majdnem leestem a székről amikor köszönt.
- Szia. - mondta.
- Szia. - válaszoltam.
- Gondolom te vagy az új lány.
- Segítettek vagy sikerült egyedül rájönnöd?- ajjaj. Luna, az elhatározásod!- szóltam amgamra gondolatban.
- Jólvan na, én csak kedves akartam lenni. De ha ez nem tetszik lehetek bunkó is.
- Sajnálom, alig aludtam és nem szoktam hozzá, hogy... inkább hagyjuk. Ne haragudj.
- Semmi gond. A nevem Jacob Black, a Tiéd?
- Luna Rees. - és önkéntelenül is rámosolyogtam. Viszonozta. Na, ez nem is olyan rossz.
- Szólíts Jake-nek.
-Rendben. - és ismét összemosolyogtunk.
Igazán helyes srác ez a Jake. Barát-szerzés kipipálva.
A nap hátralévő részét vele töltöttem. Haza is együtt mentünk. Kiderült, hogy a szomszédom, így egészen hazáig együtt voltunk. Búcsúzásnál számot cseréltünk. Mosolygott és elköszönt. Vigyorogva mentem be a házba. Anyu arcán zavarodottságot láttam. Rákérdeztem:
- Mi a baj, anyu? - végignéztem magamon hátha valamelyik ruhadarabomat elhagytam. De nem. Minden rajtam volt.
- Te...mosolyogsz? Igen! Mosolyogsz. Hát ez csodás. - azzal ráugrott és magához szorított.
- Esetleg ne?
- De. Ha kérhetem mindig. - és újra magához szorított.
Este Jacob felhívott és csak csacsogott, csacsogott és csacsogott. Nem zavart. Jó érzés töltött el minden lebeszélt perc után. Valószinűleg miután megkapják a számlát nem lesznek ennyire boldogok.
2 éve először szívből mosolyogtam. Nagyon jól esett. Fájó szívvel de elköszöntem Jacobtól.
Kimentem hajat és fogat mosni. Megszárítottam. Az ágyban is vigyorogtam még. Jake nagyon jó hatással volt rám. Alig vártam a másnapot. Azt hiszem legfőképpen Jake miatt.

I hope you'll like it. :)

Helló skacok. :)

Lili vagyok(fórumosoknak Bells :)) és ez az új blogom. Remélem elnyeri tetszéseteket és gyakran látogattok majd ide :)

UI: ne várjatok tőlem hosszú i-t ugyanis nincs a billentyűzetemen, nézzétek el légyszi :)