My little world - 3. fejezet

Odakint esett az eső, és fújt a szél. Ebből a napból semmi jó nem fog kisülni. Lementem a földszintre, miután elkészültem. Kerestem a zabpelyhet, de nem találtam. Anyu által írt cetlit viszont igen.

"A Cheerios elfogyott, van helyette zabkorpa. Esetleg ha suli után el tudnál menni a boltba, nagyon megköszönném. Ja, és tízóraihoz elfogyott a margarin, a pénz ennivalóra az asztalon. Puszi, Anya."

Utáltam boltba menni. Azt sem tudtam, La Pushban merre van bolt. Na mindegy, majd csak találok egyet, vagy megkérdezem Jake-et. Jake-re emlékezve mosolyra szaladt a szám. Alig vártam már, hogy beérjek és találkozzak vele. Mivel utáltam a zabkorpát, elindultam a suliba egy müzliszelettel.
Nagyon hamar beértem, kb. 5 perc alatt. Leültem a padra, és csak vártam és vártam Jacobot, de nem érkezett meg. 2 perccel becsöngetés előtt becaplattam a terembe. Nagyon szomorú lettem, hiszen így egész nap egyedül kell ülnöm. Reménykedtem, hogy csak elaludt, de 2 tanítási óra után minden reményem szertefoszlott. Alig vártam, hogy hazamehessek... illetve a boltba. Egy kedves lány velem volt egész nap, de ciki volt, mert még a nevére sem emlékeztem. Mintha csak olvasott volna a gondolataimból, így szólt:
- A nevem Lily, ha esetleg nem emlékeznél - halványan elmosolyodott.
- Őszintén szólva tényleg nem emlékeztem, ne haragudj, és köszönöm - visszamosolyogtam.
Sajnos ő pont a másik irányba lakott, így egyedül mentem haza. Miután hazaértem ledobtam a táskám, felvettem a válltáskám, és elindultam a boltba. A listát otthon hagytam, így saját kútfőből kellett kitalálnom mi is kell. Cheeriosért mentem legelőször, természetesen. Pár cuccot még összeszedtem, és hazamentem. Hazaúton Dan felhívott.
- Szia, Dan. Mizus?
- Szia, Luna, semmi. Nézz csak hátra.
Úgy tettem és ott állt közvetlen mögöttem.
- Sziaaaaaaa - vigyorogtam, mint akivel valami nem stimmel.
- Szia, Luna. Segítsek vinni a cuccot?
- Nem kell köszönöm. Hogy kerülsz amúgy ide?
- El akartam menni hozzád, de még a házatokig sem kellett elmennem, hogy lássalak - átölelt.
- Időt is spóroltál.
Lassan mentünk, hogy tovább tartson az idő.
- Bejössz? - kérdeztem a ház előtt.
- Ha nem gond.
- Hát persze, hogy nem. Kérsz valamit inni, enni?
- Ha te is eszel, kérek.
- Sütök pizzát, az jó lesz?
- Hogyne. Segíthetek?
- Ha szeretnél nyugodtan. Addig is együtt leszünk.
Direkt nem vettem elő a pizzalapot, hogy gyúrhassak, és többet legyen itt. Kedveltem őt nagyon, de még mindig csak barátként. Lehet, hogy ő másként érzett, de erre inkább nem gondoltam. Még nem álltam készen arra, hogy újrakezdjük.

Mielőtt járni kezdtünk volna legjobb barátok voltunk. Mindent megbeszéltünk, mindig együtt voltunk. Liz is velünk volt. Sokszor nézték ezért Dant melegnek, de néha szereztünk neki egy csajt, és mindenki csak irigykedett ránk, hogy ilyen jó pasi velünk lóg. Élveztük ezt a helyzetet Lizzel nagyon is, és csak később döbbentünk rá Dannel, hogy ez egy ideje több, mint barátság. Liz nem bánta, ugyanis neki maradt más fiú. Dannel még a döbbenet után is vártunk pár hónapot, mire elkezdtünk járni.

Jólesett vele beszélgetni, mert mindig egy kis humort vitt a mondandójába így a végén be sem tudta fejezni a nevetéstől. Nagyon finom lett a pizza, még anyuéknak sem maradt. 9 óra felé Dan így szólt:
- Nagyon finom volt a pizza, és jó volt a délután. Sajnálom de mennem kell.
- Ó, de kár. Majd holnap felhívlak, jó?
- Rendben. Szia Luna!
- Szia Dan!
Elmosogattam, és megírtam a leckémet. Felhívtam Jake-et, de nem vette fel. Aggódtam, bár lehet, hogy már aludt. Reménykedtem, hogy holnap már jön suliba. Mire mindennel kész lettem már 10 óra volt. Hoppá. Egy gyors zuhany, és már ágyban is voltam.

Másnap megcsináltam a reggeli dolgokat, és elindultam a suliba. Jake ismét nem jött suliba, ezért Lily társaságát élveztem egész nap. Visszahúzódó lánynak tűnt, de mint kiderült, ha elég közel kerülsz hozzá meglátod milyen őrült és jófej csaj. Végigröhögtük a napot, de Jake-et nem tudtam kiverni a fejemből. Amint hazaértem, felhívtam. Ismét nem vette fel. Felvettem a cipőm, és átmentem az utca túloldalra, és becsöngettem. Egy kerekesszékes idősebb ember nyitott ajtót.
- Jó napot! Én Luna vagyok, Jake-et keresem. Itthon van?
- Jó napot! Én Billy Black vagyok, Jake apja. Éppen alszik, mert beteg. Átadjak neki valami üzenetet?
- Igen, köszönöm. Azt üzenem, hogy jobbulást és, hogy hívjon fel ha felébredt.
- Rendben, átadom.
- Köszönöm. Viszlát!
- Viszlát!
Elindultam haza, hátranéztem, és megláttam Jake-et. Pislogtam párat, hogy meggyőződjek tényleg ő az-e. Ő volt. Mindössze egy rövidnadrág volt rajta. Még cipő sem. Ahhoz képest, hogy február van elég jól nyomja. Odakiáltottam, és rohantam hozzá.
- Hé, Jake! Hát te? Az édesapád azt mondta, alszol.
- Hátrafordult, nem szólt semmit, és ment tovább.
- Jake, hahó! - lengettem meg a kezemet a szemei előtt.
- Föld - perpillanat Luna - hívja Jake-et. Jake! - azzal elkezdett rohanni. - Hé, Jake! Mi bajod van?
De ő csak rohant egészen az erdőig. Hát ez furcsa. Kíváncsian vártam a holnapot.


Reggel rohantam suliba, ugyanis elaludtam. Jake ismét nem jött suliba. Ez nagyon, nagyon furcsa. Lilyt kérdeztem, tud-e valamit Jake-ről.
- Hé, Lily. Nem tudod mi van Jake-kel?
- Jake, az ki?
- Jake. Jacob Black. Az osztálytársunk.
- Ja, Jacob. Ezt mondjad - vigyorgott - Nem, nem tudom hol van. Pedig igazán érdekelne, nagyon édes fiú - pirult el.
- Szokott hiányozni?
- Nem, még sohasem hiányzott. De ha érdekel mi van vele, kérdezd meg a haverját Embryt vagy Quilt.
- Hát jó. Kösz az infót.
Így is tettem. Embry és Quil. Ajjaj. Nem tudom, melyikük kicsoda. Lily megmutatta őket. Mind a kettő aranyos fiú volt, de nem voltak egy társasgában, amit furcsálltam, hiszen Lily szerint barátok.
Nem érdekelt annyira, hogy tovább járassam rajta az agyam, így oda mentem Embryhez.
- Szia, Luna vagyok. Csak azt szeretném kérdezni, hogy nem tudod mi van Jake-kel?
Erre ő odébb ment. Utánamentem. De ő ismét elment. Deja vu. Pont, mint Jake.

Beleuntam, és megkerestem Quilt.
- Szia, Luna vagyok. Nem tudod véletlenül hol van Jake?
- Szia! Nem, de engem is érdekelne. Ha megtudsz valamit róla, kérlek szólj.
- Hmm, rendben. Köszi, szia!
Kezdett ez az egész egyre furcsábbá válni.
Amint hazaértem átugrottam Jacobékhoz, ismét becsöngettem. Billy nyitott ajtót és ezt mondta:
- Nem, Jake nincs itthon, sajnálom.


A következő két hét így telt. Dan - miután én szégyen szemre elfelejtettem - sokszor hívott és találkoztunk is párszor. Nagyon aggódtam Jake-ért, de nem tudtam mit tenni.
Hétfőn váratlan dolog történt. Jake iskolába jött.
- Szia Jake. Meggyógyultál?
Amikor rám nézett valami furcsát láttam a szemében, talán szeretetet. De hirtelen megváltozott a pillantása, sötét lett és egyáltalán nem árasztott szeretetet.
Morgott valamit, de nem értettem. Visszakérdeztem.
- Szerinted jöttem volna, ha még beteg vagyok? - ordított rám.
- Hé, hé én csak kérdeztem. Miért futottál el előlem 2 héttel ezelőtt?
- Ne érdekeljen.
Becsöngettek. Ezt még nem hagyom annyiban. Írtam neki egy levelet, de mikor odatoltam elé egyszerűen összegyűrte.
Remegett a keze, sőt az egész teste. Megérintettem, és szörnyen forró volt.
- Jake, nem vagy lázas? És miért remeg a kezed? - súgtam oda neki.
- Nem. Hagyj békén.
Hát jó. Lilyvel töltöttem a nap hátra lévő részét. Jake csak Embryvel lógott. Quil nagyon szomorúnak látszott. Odamentünk hozzá.
- Hé, Quil, mi újság?
- Semmi, Jacobék leráztak. Nem tudom mi van velük. Tudsz valamit?
- Nem, semmit. Nem szól hozzám. Ha mond bármit is, azt is dühösen mondja. Egyszerűen nem értem.
- Mint Embry egy hónapja. Mintha lenne... valamiféle titkuk. De ez így szörnyű.
- Tudom, de nem tehetünk semmit. Maradsz addig esetleg velünk ?
- Ha nem gond, maradnék.
Velünk maradt ,és ahogy láttam Lilyvel megtalálták a közös hangot, talán jobban is, mint mással... Ebből több is lehet, mint barátság.


Hazafelé sem jött velem Jake. Rosszul éreztem magam, és azon járt az agyam, mit tehettem, hogy így bánik velem. Belefájdult a fejem. Inkább megvárom mit hoz a holnap.